Ha szívesen lennél egy lelkes, elhívatott csapatnak a tagja, akik együttműködő szervezeti kultúrát hoznak létre, akkor köztünk a helyed!
Egyik legfőbb célunk, hogy egy olyan barátságos, összetartó, kellemes és kulturált munkakörnyezetet teremtsünk, ahova a gyermekek, szülők és a munkatársaink szívesen járnak be.
Ha felkeltettük az érdeklődésed az Újpesti Bölcsődék közössége iránt, látogass el a www.ujpestibolcsik.hu oldalra, és nézz szét az aktuális nyitott álláshelyeink között a „Pályázatok” menüpont alatt!

A 2016 szeptemberétől bölcsődei ellátást igénylő Szülőket, várjuk május 25.-én szerdán 9:00-12:00 és 13:00-16:00 óra között a nevelési év utolsó félfogadási napján.

Tisztelettel:
Kocsis Ildikó Edit
Intézményvezető

 

Kedves Szülők, érintettek és érdeklődők!

Szeptember 1-től ingyenes gyermekétkeztetésre jogosultak a három vagy több gyermekes családok, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek és testvéreik, valamint azok a családok, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér 130 százalékát (jelenleg 89 408 forintot). Ennek köszönhetően szeptembertől az óvodások, bölcsődések közel 90 százaléka étkezhet ingyen.

A jogosultság igazolásához a nyilatkozaton kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
 
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek esetén:
-   a rendszeres gyermekvédelemi kedvezmény megállapításáról szóló önkormányzati határozat másolata.
 
Tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek, vagy egészséges gyermek esetében, ha olyan családban él, amelyben tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek:
-   magasabb összegű családi pótlékról szóló határozat, ennek hiányában:
-   tartós betegséget igazoló szakorvosi igazolás,
-   fogyatékosság esetén a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye.
 
Három vagy több gyermeket nevelők esetében:
 -  magasabb összegű családi pótlékról szóló határozat
 
Fontos információ, hogy a kedvezmény a bölcsődevezető részére történő bejelentést, illetve igazolás benyújtását követő naptól jár a gyermek számára. Ez alól kivétel a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak köre.
 
A kedvezmény leghamarabb 2015. szeptember 1-jétől vehető igénybe. Ahhoz, hogy a kedvezményeket érvényesíteni lehessen 2015. szeptember 1-jétől, a Nyilatkozatok leadása – kivétel a nyári zárva tartás - folyamatos a bölcsődei gyermek ellátást biztosító újpesti bölcsődékbe.

Időpont foglalás

Ügyfélfogadás alatt kötelező a maszkviselés!

H K Sze Cs P Szo V
2
3
4
5
6
7
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Központi elérhetőségeink

Újpesti Önkormányzati Bölcsődék Intézménye Bölcsődék Központja:

  • 1041. Budapest, Lőrinc utca 35-37.
  • +36-1-380-4488
  • ujpestibolcsodek@ujpestibolcsik.hu
  • www.ujpestibolcsik.hu
  • Intézményvezető: Kocsis Ildikó Edit

A félfogadás rendje szerda 9-16 óra között

Figyelem!

A honlapunkon megjelenő képeket a szülők írásos hozzájárulásával tesszük közzé!

Scroll to top