Homoktövis bölcsőde
Mottó:„ Minden gyermek egyszeri és megismételhetetlen csoda, a hozzá vezető útnak is csodának kell lennie.” /Erich. Fromm /
Bölcsődénk Káposztásmegyer II. lakótelep legszebb részén, zöldövezeti környezetben, lakóparkok közelében található.
Autóval és közösségi közlekedéssel egyaránt jól megközelíthető.
Bölcsődénk reggel 6 órától 17 óráig tart nyitva.
Bölcsődénk nyitva tartásunk bármely időszakában látogatható, telefonos egyeztetést követően szeretettel fogadjuk az érdeklődő szülőket.
Bölcsődénk 1990. szeptember 1-je óta üzemel. Korszerű, modern építészeti megoldásokkal épült téglaépület. A csoportszobák mérete a szokásosnál nagyobb, nagyméretű ablakai által világos, nagy belmagassága miatt tágas helyiségek. Az ablakok az szobák nagyrészében árnyékolással ellátottak, így még kellemesebb és hangulatosabb a szobában töltött idő is.
Különlegesen kialakított kuckók, illetve a mennyezet megoldása teszi egyedivé az intézményt.
2014. októberétől bölcsődénk kapacitása a Széchenyi terv keretében megvalósuló bővítés eredményképpen az eddigi 130 férőhelyről 170-re nőtt.
Csoportszobánként a törvényi előírásoknak megfelelően 12-14 gyermek kerül felvételre, magas szintű nevelésüket, gondozásukat 2 kisgyermeknevelő és munkájukat segítő bölcsődei dajkák végzik.
Csoportszobáink közvetlenül kapcsolódnak a fürdőszobához, és a teraszhoz, játszókerthez is. Minden gondozási egységhez külső mellékhelyiség és fürdőszoba is tartozik.
Mindennapjainkról
Az adaptáció során a szülővel történő fokozatos beszoktatás módszerét alkalmazzuk, így a szülőknek is lehetősége van megismerni a napirendet, szokásokat, kisgyermeknevelőket.
A színvonalas alapellátáshoz minden személyi, tárgyi és higiénés feltétel biztosítva van. Alapprogramunk tartalmazza a pedagógiai munka alapelveit, melyek figyelembe veszik a 0-3 éves korosztály életkori sajátosságait, és a gyermekek értelmi, és érzelmi fejlődését biztosítja.
Napirendünk a gyermekek korához, fejlettségéhez, igényeihez igazodó, segíti a gyermeket a társas lét szabályainak megismerésében.
Fontosnak tartjuk, hogy minden gyermek testi szükséglete ki legyen elégítve úgy, hogy közben lehetőségre legyen az önállósodásra.
Alapelvünk az átfogó esztétikai nevelés is, ami magában foglalja gyermekek esztétikai nevelését, valamint a környezet, épület, udvar esztétikáját egyaránt.
Ruházat
Segítséget szeretnénk nyújtani Önöknek azzal, hogy a ruházat egy részét (pl. a téli ruházatot, hálózsákot) mi biztosítjuk gyermekeik számára, amennyiben ez a törekvésünk egyezik a család igényeivel.
Pihenés
A gyermekek saját szükségleteiknek megfelelően a napirendbe illesztve egy, vagy két alkalommal alszanak a bölcsődében. A nyugodt alvási körülmények megteremtése teszi lehetővé pihenésüket szobai, vagy a levegőn való altatáskor egyaránt. A kisgyermek számára fontos, hogy a számára megnyugtató tárgyi környezet vegye körül, kiemelten az alvásához szükséges, számára megnyugtató játék, cumi jelen legyen.
Étkezés
A bölcsődében H.A.C.C.P. előírásoknak megfelelő modern főzőkonyhán, friss alapanyagokból készülnek a dietetikus által összeállított étlap alapján az ételek. Szakorvosi igazolás alapján, külön speciális étrend szerint biztosítjuk a diétás étrendet igénylő gyermekek ellátását is.
Tevékenységeink
A gyermekkor legfontosabb tevékenysége a játék. A gyermekek játéktevékenységéhez jó minőségű, változatos, minden korosztály fejlettségi szintjének megfelelő játékokkal rendelkezünk. Egész nap folyamán biztosítjuk a szabad játék lehetőségét, módjukban áll erre különböző helyiségeket használni. A csoportszobai szabad játék mellett felkínáljuk az alkotótevékenység kellékeit is (pl. színezés, festés, ragasztás, gyurmázás) is. Alapvető feladatunk a zenei nevelés is, mondókák, bölcsődei dalok ismételgetése, éneklése minden nap jelen van.
Emellett fontosnak tartjuk a szabad levegőn töltött időt, amennyiben ezt az időjárás nem teszi lehetővé ,a napi játéktevékenység helyszínei a tornaterek és a sószoba is.
A tornaszobákban, tornaterekben különböző nagymozgást serkentő eszközöket próbálhatnak ki a gyerekek.
Igyekszünk a természeti környezetet is megismertetni, bevonjuk a kisgyermekeket a közös növényültetésbe, ápolásba. Termésekkel ismerkednek, ezeket felhasználják játékaikba.
Rendezvényeink
Bölcsődénk sajátos arculatának alakításánál fő szempont, hogy a bölcsődei nevelés-gondozás a családi nevelés-gondozás kiegészítője legyen. Munkánk feltétele a jó együttműködés, a maximális bizalom. Ehhez biztosítjuk a napi kapcsolattartást, szülőcsoportos megbeszéléseket, egyéni beszélgetéseket.
Számítunk Önökre a Családi délutánként szervezett napjainkon (pl. mézeskalács sütés, apák-és anyák napja, gyermeknapi majális, ovisbúcsúztató). Tavasszal és a szeptemberi beszoktatási időszakot megelőzően nyílt napot szervezünk, melyre a felvételt nyert gyermekeket és családjukat várjuk ismerkedésre, beszélgetésre.
Gyermekekkel zártkörű rendezvényeink, (pl. Húsvét, Mikulás, bábszínház, Föld Napjához kapcsolódó növényültetés) vidáman telnek.
A gyermekükkel otthon lévő szülők és gyermekeik számára játszócsoportot szervezünk, valamint időszakos gyermekfelügyelet szolgáltatást is biztosítunk azoknak a családoknak, akik nem az alapellátás keretein belül szeretnék gyermekük közösségi életét biztosítani. Mindkét szolgáltatás részleteiről telefonon szívesen adunk további tájékoztatást.
A szülők támogatására, együttműködésére számítunk céljaink megvalósításához.
Minden kedves családot szeretettel várunk!