Loading color scheme

Bekukucskálás a Pozsonyi bölcsibe

Szeretnénk egy kis betekintést adni a Pozsonyi bölcsőde vidám mindennapjaiba.

Bölcsőde Újpest külső részén, lakótelepi házak által körülvett, szép zöld környezetben található a Berda József utca és a Pozsonyi út találkozásánál. Könnyen megközelíthető a 14-es villamossal és a 30-as autóbusszal.
Az 1971-ben épült családias hangulatú bölcsőde 72 férőhellyel, 3 nevelési egységgel, azaz 6 csoportszobával működik.

Miért szeretnek idejárni a gyerekek? Mert itt mindig történik valami érdekes…

A csoportszobák világosak, a berendezés, a korosztálynak megfelelő játékkészlet kínálata szolgálja játszás, tanulás folyamatát. Színesebbnél színesebb játékok, kialakított játszósarkok változatos, zavartalan szabad játék játéktevékenységre ösztönzik a gyermekeket, miközben örömöt nyújtanak számukra, „tanítják” is őket a világ megismerésére.
A gyermekek a játékban, az alkotótevékenységben, az éneklésben önkéntes érdeklődésük alapján vesznek részt. Minden tevékenységet úgy alakítunk, hogy a gyermek legyen a főszereplő, minden feladatunkat köré csoportosítjuk.

Alkotó tábláink a gyermekek keze munkáit dicsérik!  A vizuális nevelés során az alkotás kötetlen, önkéntes, ám érdeklődés pontjába kerülő tevékenységek, ami nagyban segítik gyermekek finommotorikai fejlődését.

A szabadban való tartózkodás változatos szabad mozgásra ad lehetőséget. A bölcsőde udvarán, a „zöld övezetben” mozgásigényüket tudják kielégíteni a vidám szaladgálással és a mozgásfejlesztő eszközökkel. Bicikli, talicska, labda s megannyi játékeszköz gondoskodik a mozgásigényük kielégítésére. Telepített játékaink is igen közkedveltek! Ősszel a leveleket gyűjtögetve, télen a hóban szánkózva, tavasztól a homokozóban lapátolva, nyáron a meleg fűben mezítláb lépkedve és a pancsolóban hűsölve színesedik a levegőzés alatti idő.

Az izgalmas, kimerítő délelőtti játékot követően a friss levegőn, tiszta időben udvari ágyukban aludhatnak a gyerekek, ám rossz idő esetén, a szobában is hamar álomba szenderülnek.

A sószoba az őszi-téli időszakban különösen jótékony hatású, és egy újabb lehetőséget teremt élmények szerzéséhez, hiszen a sóhomokozóban ugyanúgy játszhatnak a kicsik, mint a tavaszi-nyári időben az udvari homokozóban.

A helyes szokások kialakítása a mindennapok része, így állandó napirendet alakítanak ki a kisgyermeknevelők, melyben elegendő időt biztosítanak a kicsik önállósági törekvéseinek segítésére az étkezések, öltözések, tisztálkodási műveletek során. A gyermekek gondozási műveletekben való aktív, önkéntes részvétele az önállósodási törekvéseket támogatja.

A napirend biztonságot, átláthatóságot eredményez, az egymást követő események állandó ismétlődése, biztonságérzetet ad a gyermekeknek, tudják, megtanulják, hogy mikor, mi fog következni.

A gyermekek egészséges fejlődését nemcsak a nyugodt, zavartalan pihenés, hanem a korszerű és egészséges táplálkozás is támogatja, amelyet a napi négyszeri étkezés során a dietetikus által összeállított, változatos étrend biztosít.  A korosztálynak megfelelő tápértékű és minőségű ételek nagy odafigyeléssel készülnek el a bölcsőde konyháján.

Szakmailag jól felkészült, elfogadó, empátiás képességekkel rendelkező kisgyermeknevelők gondoskodnak a kisgyermekek érzelmi, értelmi és szociális fejlődéséről.  

Törekszünk arra, hogy a bölcsőde nyitott és rugalmas maradjon a családok számára. Bölcsődei életünket úgy szervezzük, hogy a szülők és kisgyermeknevelők között őszinte, bizalmi, partneri kapcsolat alakuljon ki, együttműködés jellemezze. A közös együttműködést segíti a családlátogatás, a szülővel történő fokozatos beszoktatás, a szülőcsoportos és egyéni beszélgetések, valamint a nyílt napok rendezése.

A hagyományok megőrzése és átadása, a régi népszokások felelevenítése fontos számunkra. Bölcsőde hagyományai közé tartozik a farsang, az anyák napja, apák napja, a gyermeknap, a télapó, a karácsony megünneplése, az óvodába menő gyermekek búcsúztatása. A szülőkkel közös programokat szervezünk: karácsony előtt mézeskalácsot sütünk; anyák napja alkalmából az anyukákat, apák napja alkalmából az apukákat köszöntjük fel énekekkel, ajándékokkal. A gyereknap szintén egy újabb lehetőség a családi együttlétre, ahol az önfeledt együttjátszást a kisgyermeknevelők segítik ötleteikkel, programjaikkal. Énekekkel, mondókákkal hangolódunk az ünnepekre: Mikulást várva, továbbá karácsonyra, farsangra, húsvétra készülve.

A jeles alkalmak egész évben lehetőséget nyújtanak a különlegesebb együttlétekre, így például a gyermekek születésnapjának megünneplése is mindennapjaink része.

Fontosnak tartjuk, hogy a magas színvonalon végzett szakmai munka, derűs, nyugodt, családias légkör megteremtése eredményeként a bölcsődei ellátás során a gyermekek és a szülők is elégedettek legyenek, hogy gyermekeink jól érezzék magukat, míg szüleik munkahelyükön dolgoznak.

Bejelentkezés személyes ügyfélfogadásra

H K Sze Cs P Szo V
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
13
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
30