Újpesti Önkormányzati Bölcsődék Intézményének Honlapja

  • 1

Szeretettel üdvözöljük Önöket!

Honlapunkkal azoknak az újpesti családoknak szeretnénk segítséget és tájékoztatást nyújtani, akik igénybe kívánják venni szolgáltatásainkat. Szeretnénk bemutatni Önöknek bölcsődéinket, nevelési programunkat, valamint az egyes intézményekben zajló életet. Ha elnyerte tetszésüket valamelyik intézményünk, kérjük látogassanak meg bennünket személyesen is! (Előzetes telefonos időpont-egyeztetés az adott bölcsőde vezetőjével szükséges.) Az első évek örökké tartanak! Ez a mondás jelzi, hogy az egészséget, a jólétet, az együttműködési képességet, a szociális készségeket, a tanulás és tudás képességét és vágyát erőteljesen meghatározza az élet első néhány éve, a gondozás és a nevelés minősége. Ebben az időszakban a szellemi, érzelmi és szociális készségek alapvetően kialakulnak, és a későbbiekben csak fokozott erőfeszítéssel lehet pótolni.

Központi hírek

Tájékoztatás

2017. szeptember 18.

Tisztelt Szülők! Kedves Érdeklődők! Az Újpesti Önkormányzati Bölcsődék tagintézményeibe a 2018/2019 nevelési évre történő előjegyzések 2017. szeptember 20. és 2018. május 31. között, szerdai előjegyzési napokon, időpont egyeztetés nélkül, ügyfélfogadási időben (09.00-12.00 és 13-16.00 között) folyamatosak. (Igény szerint időpontfoglalás lehetséges). 2017 szeptemberétől, azonnali (2017. szeptember-október) illetve év közbeni (2017. november –2018. május) férőhelyet igénylők szintén ezen időszakban adhatják be előjegyzési kérelmüket.* Időpontfoglalás és további tájékoztatás ügyén a 06 1 380 4488 telefonszámon fogadjuk a megkereséseket. Budapest, 2017. szeptember 15. Tisztelettel: Kocsis Ildikó Edit Intézményvezető * Az előjegyzés 2018. szeptemberre szól, azonnali illetve év közbeni igényt akkor tudunk teljesíteni, ha az adott bölcsődében vagy az átirányított bölcsődében férőhely visszamondás van.

Hírlevél feliratkozás

Központi elérhetőségeink

Újpesti Önkormányzati Bölcsődék Intézménye Bölcsődék Központja:

  • 1041. Budapest, Lőrinc utca 35-37.
  • +36-1-380-4488
  • ujpestibolcsodek@ujpestibolcsik.hu
  • www.ujpestibolcsik.hu
  • Intézményvezető: Kocsis Ildikó Edit

A félfogadás rendje szerda 9-16 óra között

Bölcsődék Központja a térképen: